Valós forradalmi fikció

Született október 23-án. Ez a címe Ditzendy Attila Arisztid darabjának, amelyet október 23-án mutat be közösen a Szép Ernő Színház és az Újpest Színház. Az előadás egy ’56-os mártírról, Tóth Ilonkáról szól. Gyilkos volt-e, vagy áldozat? A színmű fikció, vagy igaz történet? A szerzőt faggattuk.

Mi inspirálta Tóth Ilonka történetében?
– Leginkább az, hogy még nem készült róla színmű. De ’56 engem személyes okokból is foglalkoztat, mert édesapámat is leültették egy évre a forradalom után. Kivitték a Szovjetunióba, és csak az ENSZ nyomására engedték haza.
– Tóth Ilonka 1956-ban röplapokat osztogatott, és ápolóként segítette a forradalmat, mégis azért végezték ki, mert a vád szerint két társával meggyilkolt egy ávóst.
– Igen, bár ez egy kusza történet. Tóth Ilonka megítélése sokáig elég ellentmondásos volt. Volt, aki egyszerűen gyilkosnak tartotta őt a tárgyalási jegyzőkönyvek alapján. De tudnunk kell, hogy ezek általában koncepciós perek voltak, ahol kínzással bírtak rá embereket, hogy bevalljanak olyat is, amit nem követtek el. Tóth Ilonka esetében is erről volt szó. Kiderült, hogy sok dolog egyáltalán nem úgy történt, ahogy a vád állította. 2001-ben semmissé is nyilvánították az ’57-es bírósági ítéletet.
– Drámája fikció, vagy tényekre épül?
– Alapvetően nem életrajzi darab. Formailag monodráma, de sok olyan szereplő is feltűnik, aki kizárólag hangban nyilvánul meg. Ez egy vízió a siralomházból, amelyben keverednek a múlt hangjai a cellába beszűrődő hangokkal. Ezek az elhangzott történetek kitalációk, de akár Tóth Ilonkával is megtörténhettek volna.
De azért ellenőrizte a történelmi hátteret?
– Természetesen igen, és ebben M. Kiss Sándor történész volt a segítségemre, aki monográfiát is írt Tóth Ilonkáról. Háromszor íratta át velem a darabot, hogy a főszereplőm olyan szavakat használjon, úgy beszéljen, ahogy Tóth Ilonka valójában beszélt, illetve, hogy a családjáról írtak is megfeleljenek a valóságnak. Ilyen értelemben hiteles a darab, de a történet azért fikció.
– Ősbemutatót láthat az újpesti közönség október 23-án?
– Magyarországon igen. A darabot 2006-ban mutatták be az Egyesült Államokban, de itthon még nem játszották. Úgyhogy Újpesten hazai ősbemutató lesz. A rendező, Szinovál Gyula régi barátom, és bízom a színházi ízlésében. A Tóth Ilonkát játszó Müller Zsófi pedig tehetséges színésznő, ráadásul a legjobb korban van a szerep eljátszásához.
– Ön szerint a színház és az irodalom segíthet abban, hogy 1956-ot jobban megértsék a fiatalok?
– Szerintem csak ez segíthet.

Juhász Mátyás

 

 

Előadásaink 2019-ben:

 

2019
 
 
Február 13, szerda
10:30 – Ágacska – Bonyhád
 
---------------------------------
 
Február 14, csütörtök
9:30 - 11:00 és 12:30 – Ágacska – Mohács
 
--------------------------------
 
Február 19, kedd
13:30 - Légy jó - Gödöllő
 
---------------------------------------------------
 
Február 22, péntek
Légy jó - Kisvárda 2 db előadás
11,00 és 14,30
KISVÁRDAI VÁRSZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETEK HÁZA 
4600 Kisvárda, Flórián tér 20
 
-----------------------------------------------
 
Február 26, kedd
14,30 – Gózon – Kincskereső 
 
--------------------------------------------------
 

Március 01, péntek

14,00 – Visegrád gyerek bérlet 01

Ágacska 

 
-----------------------------------------------------------

március 09, szombat

11,00 – Soroksár

A vitéz szabólegény

--------------------------------------------------------------------

Március 11
10:00 és 13:30 – Császár új ruhája – Dunakeszi
 
-------------------------------------------------------------
 
Március 12
10:00 és 13:30 – Császár új ruhája - Dunakeszi
 
 
--------------------------------------------------------------
 
Áprlis 04
Léla szeme
15,00 és 19,00 -kor UP rendezvény terem
 
-------------------------------------------------------------
 
Április 05, péntek
14,00 – Visegrád gyerek bérlet 02
Vitéz szabólegény
 
-----------------------------------------------
 

Április 27, szombat

11,00 – Soroksár

Csupaháj

--------------------------------------------------------------

Május 03, péntek
14,00 – Visegrád gyerek bérlet 03
Csupaháj
 
-------------------------------------------
 
május 16, csütörtök 
Csizmás 
10,00 - Sárisáp Műv. Ház Könvtár Malom Utca 3. 
 
-------------------------------------
Május 18, 
Ágacska
14,30 - Sátoraljaújhely
------------------------------------------
Május 25, szombat
Lúdas Matyi
14,45 - Sátoraljaújhely
 
----------------------------------------------------
 
Június 09, vasárnap
Döbrököz
16,00 - Ludas
20,00 - Egri csillagok
 
-----------------------------------------------
 
július 10, szerda
vitéz szabó 10,00-kor
Újpest - UGYIH
 
--------------------------------------
Június 23, vasárnap
Panni -10,00-kor – Csillebérc
 
----------------------------------------------
 

július 10, szerda

vitéz szabó 10,00-es kezdés Újpest - UGYIH

--------------------------------------
 
július 14, vasárnap 10,00-kor
Ágacska Csillebérc 
--------------------------------------
Július 20 
Plafonon túl - SPIRIT
---------------------------------
Augusztus 07 
10,00-kor ÁGACSKA 
Újpest UGYIH
 
----------------------------------------
Augusztus 10, szombat
10,00-kor Panni (pótlás) Csillebérc
----------------------------
Augusztus 18, vasárnap
10,00 – Csupaháj - Csillebérc
----------------------------------
Augusztus 22, csütörtök
20,00 – Léla - Csillebérc
 
-----------------------------
Augusztus 24 
Mátészalka 
16,00- Ludas
17,00-kor Lónak vélt
 
-----------------------------------------------
 
augusztus 31. szombat
Ágacska kb. 10:00 órakor / Baracska
----------------------------
 
Szeptember 07, szombat
10:30 - Panni és az álommanók - Nadap
15,00 – Ágacska - Pilisborosjenő
20,00 – Légy jó Pilisborosjenő
----------------------------------
 
Október 03, csütörtök
LUDAS - 16,00.- kor 
Dunakeszi 2120 Fóti út 75
 
---------------------------------
 Október 05. szombat, 
11 órától PANNI - REX - Állatok világnapja 
---------------------------
Október 07, hétfő 
13:30 - ÖRDÖG – Százhalombatta
 
----------------------
 
Október 08, kedd 
13:30 - ÖRDÖG – Százhalombatta
 
 
Kispest KMO
09.15 és 11,00-kor – Ágacska 
 
---------------------------------------
 
 
Október 11, péntek
Légy jó Esztergom 17,00-kor
 
-----------------------------------
 
 
Október 15, kedd 
11,00-kor - KMO Ágacska
 
 
----------------------------------------------
 

Október 17, csütörtök

Légy jó 14,00 – Mosonmagyaróvár

és talán 17,00-kor is

--------------------------------

október 19. szombat, 
HOLLE – 16,00 óra – Esztergom
 

-----------------------------------

október 21, hétfő      
10,00 – kor Visegrád - Ludas Matyi
 
--------------------------------------------
 
október 23, szerda
18,00-kor Újpest - városháza vers 
------------------------------------
Október 24, csütörtök
Plafon - Spirit
----------------------------------------
 
November 11, hétfő 
13:30 – ÖRDÖG – Gödöllő
 
---------------------------------------------------
 
November 12, kedd 
13:30 – ÖRDÖG – Gödöllő
 
---------------------------------------------------
 
 
November 13, szerda 
10:00 és 13:30 – ÖRDÖG – Gödöllő
 
-------------------------------------------------
November 14, csütörtök 
10:00 és 14:00– ÖRDÖG – Dunakeszi
 
 
10 órakor A császár új ruhája
KMO Kispest 

lehet, hogy kettő, akkor - 09,15 és 11,00

-------------------------------------------------
November 19, kedd 
10:30 – ÖRDÖG – Bonyhád
 
--------------------------------------------
 
November 20, szerda 
9:30 és 11:00 és 12:30 - ÖRDÖG – Mohács
 
-------------------------------------------
December 5, csütörtök
17:00 óra – Mikulás – Esztergom
 
---------------------------------------------------
 
December 9, hétfő         
10,00 – Visegrád – A feledékeny Mikulás
--------------------------------------
 
2020
 

Február 10, hétfő

Bambi – Visegrád 10,00-kor

-----------------------------------
Február 24 
BAMBI - 13:30 – Százhalombatta
 
-----------------------
 
Február 25  
BAMBI - 13:30 – Százhalombatta
 
--------------------
 
Február 26
BAMBI - 13:30 – Százhalombatta TARTALÉK
 

EGRI CSILLAGOK – 14:30 - Nagykanizsa

 
-------------------------
 
Március 10,
BAMBI - 10:00 és 13:30 Gödöllő
 
------------------------------
 
Március 11.  
BAMBI - 10:00 és 13:30 Gödöllő
 
-------------------------------
 
Március 12, 
BAMBI - 13:30 Gödöllő TARTALÉK
 
--------------------------
 
Március 17
BAMBI - 10:00 és 14:00 – Dunakeszi
 
-------------------------------
 
Március 18
BAMBI - 10:30 – Bonyhád
 
 
----------------------------------
 
Március 19
BAMBI - 09:30 és 11:00 és 12:30 – Mohács
 
 
---------------------
 
Március 22
Egri csillagok - Miskolc - MUHA 16,00-kor
 
---------------------------------------
 

Április 06, hétfő

10,00-kor – Visegrád - Az ördög varázsbotja

Elérhetőség

szepernoszinhaz Budapest 1045. Pozsonyi u. 4 / F. +36709536993 szinovalgyula@gmail.com